Furcsa állatfaj az ember. Meggyújtja a dinamit kanócát, majd a legtöbben elfutnak. A bátrabbak vagy inkább az ostobák ott maradnak és megvárják, végignézik, hogy robban. Sajnos én egyik csoporthoz sem tartozom. Én képes vagyok félúton megállni, és tanácstalanul jobbra-balra nézni, hogy hogyan tovább. Szinte fej vagy írás szerűen dönteni az utolsó pillanatban, hiába tudom, melyik döntés lenne jobb. Talán most sem ez volt a legjobb döntés. Visszaszaladni a már robbanni kész dinamithoz és leönteni egy kis kerozinnal.

De őszinte leszek. Kíváncsi vagyok. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a következménye. Mint amikor egy kavicsot beledobok egy tóba. Akkor sem tudhatom, hogy mekkora hullámok lesznek. De úgy érzem, hogy nem egy kavics volt. Sokkal inkább egy óriási szikla. Egy olyan súly, ami habár most lekerült az én vállamról, más, egy nálam jóval fontosabb személy hordozza.

De én maradok...
Tisztelettel: CroiX