Amit megtanultam a magam bőrén, az az a hatalmas közhely és
egyben igazság, hogy nem érdemes bízni vakon abban, amit nem látni biztosan, és
csak olyan terheket szabad felvenni, amik nem nyomnak azonnal agyon, mert
könnyen ólomsúlyokká válhatnak a saját hibánkból vagy csak a maguk okán.
Vannak emberek, akiknek a változása a befelé fordulás, és
ezt nehéz látnom, de ennél is nehezebb megélnem a tehetetlenségem, hogy
akármennyire szeretnék, sokszor nem tudok segíteni, hogy kizökkenjenek.
Ami engem illet, a bennem zajló változás kétirányú. Egyrészt
a magam útját is járom, és sokkal röghözkötöttebbé is lettem.
Persze lehet hinni,
de ez olykor csak tűzoltásra elegendő, és kell is hinni, mert mi maradna, ha a
hitünk is elveszne. Ami nem öl meg az erősít, de hazárdírozni azzal, hogy vajon
sikerül-e túlélni, nem feltétlenül okos választás. Nézem magam kívülről, és azt
látom, hogy az örökké mozgásra vágyó énem mit sem változott, inkább az utak,
amiken elindulok mások, mint eddig. Türelmesebb lettem talán, vagy könnyebben
elfogadom, ha valami nem azonnal lesz úgy, ahogy szeretném.
Örülök az egészen
pici dolgoknak is, és igyekszem nem beengedni azt, ami nem pozitív. Nem
bosszankodom apróságokon, és nem napokban gondolkodom. Hömpölygök az idővel, és
mégis sokkal természetesebben megtörténnek a rutinhoz tartozó dolgok, miközben
az egyebek meg szépen kifolynak a kezemből.
Elfogadom a
helyzetemet, amire képes vagyok, azt megteszem, de nem várok el semmit
senkitől. Legalábbis remélem.
Mindezt leírva tudom, hogy sokaknak ennél sokkal nehezebb,
egyben azt hiszem, mindenkinek a saját keresztjét kell tudnia méltósággal, sőt
szeretettel viselni, attól, hogy nem írom le, még van és lesz. Tartozom
magamnak ezzel az őszinteséggel.
Ügyes írás. Tetszik ahogy fogalmazol! Örülök, hogy itt vagy! :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm :) Én is örülök, hogy engem választottál.
VálaszTörlés