Tisztelt Olvasó!
Mikor erre a bejegyzésre téved tekintete, tudnia kell, hogy amit olvas, azok tettek azzá, aki most vagyok. De ezek csupán pillanatok, amik nem a teljes, csupán apró részletét formálták személyiségemnek.
Mikor erre a bejegyzésre téved tekintete, tudnia kell, hogy amit olvas, azok tettek azzá, aki most vagyok. De ezek csupán pillanatok, amik nem a teljes, csupán apró részletét formálták személyiségemnek.
Első éves főiskolásként eljutottam egy nemzetközi versmondó versenyre. Csodálatos pillanat volt, hiszen eddig soha nem vehettem részt ennyire színes megmérettetésen. Habár kissé bizonytalanul, de minden erőmet összeszedve mondtam el, Kálnoky László Az a kis ember ott belül című versét. Természetesen ebbe is belebakiztam, ám most nem a közönség, inkább a saját gondolataim áldozata lettem. Nem tudtam arra figyelni, amit éppen csináltam. Nem tudtam átadni magam a versnek abban a pillanatban. gondolataim mint árvíz sodortak el. Egy kedves barátomra gondoltam, akivel összevesztem egy héttel a verseny előtt. Nem akartam elhinni, hogy éppen a legjobb pártfogóm az, aki nem beszél velem mert megbántottam.
A verseny első fordulója után elmentem sétálni a városba, mivel csupán másnap kezdődött a második rész. Leültem egy domb tetején egy padra, és csak ültem ott. Próbáltak kiüríteni a fejemet, mikor megszólalt a telefonom. Pont Ő hívott, szintén egy versenyen vett részt, mint Thai-boxoló. bocsánatot kért, és tíz percig beszélgettünk egymással. Eléggé összefüggéstelenek voltak a mondatai, bár ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Másnap hívtam fel, hogy megkérdezzem, milyen volt a meccs. Kiderült, hogy egyáltalán nem emlékezett a beszélgetésünkre, mert kiütötték, és agyrázkódást kapott. Nem tudtam, hogy örüljek-e ennek, vagy ne. De mostanra tudom.
Tisztelettel: A Szerző
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése