Régen volt már, hogy írtam. Több, mint egy év telt el azóta.
Tisztelt Olvasók!
Bár tudom, jelenleg senki sem olvas, így a megszólítás teljesen lényegtelen, ám ennyivel meg kell tisztelnem magukat.
Mivel lassan véget érnek egyetemi éveim miket már kezd megszépíteni a távol szürkés, antik ködje, engedjék meg hogy visszaidézzem pár fontos mozzanatát ebben a kis sorozatban.
Talán a legmeghatározóbb eseménnyel kezdeném, mi elindított azon az úton, amin haladok. Az első könyvbemutatóm.
2010 augusztusában volt. Én a félénk, megszeppent kisfiú, aki egyszer csak úgy érezte megfordult vele a világ. Nagyot tévedett. Igazából csupán megvett 2 oldalt egy könyvben, megvásárolt egy érzést, és ezzel egy rózsaszín álomba ringatta magát. Persze erre csak évekkel később jöttem rá, amikor már a saját kötetemhez nyertem támogatást, ám erről majd később.
Forró, nyári nap volt. Engem persze ez nem érdekelt, és hosszú ujjú ingbe, és zakóban jelentem meg. Mondanom sem kell, hogy mennyire megizzadtam, ám annyira izgatott voltam, hogy ez mit sem érdekelt már.
Emlékszem, a könyv szerkesztője levetette velem a zakómat, és kihívott sétálni, hogy száradjon meg egy kicsit az ingem. Ezután kezdődött a felolvasás. Mindenki szépen felolvasta az írását, ami bekerült. Már akkor is elég gyakorlott előadónak számítottam, ám valamiért belesültem a saját versembe, ráadásul még túl is játszottam. Ekkora hibát régen követtem el. Talán az izgatottság érzése, vagy az elégedettség.... Nem tudom.
De azt igen, hogy ha nem lett volna ez a lehetőség, akkor nem tartanék ott ahol most. Minden, amit átéltem ott megérte. Nem tudnám, és nem is szeretném törölni, vagy megváltoztatni. Még a kínos pillanatokat sem. Ettől lettem az, aki vagyok.
Tisztelettel: A szerző
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése